Tömlőpróbát csináltunk, ezzel is segítve felnőtt tagjaink munkáját, itt derül ki, hogy melyik tömlő ereszt, illetve melyik alkalmatlan tűzoltásra, ezeket jelöljük, amelyik javítható, azt javíttatjuk, amelyik nem, azt selejtezzük. Ezt követően ifjú Kollégáinkat kesztyűkkel és sisakokkal szereltük fel, és útnak indultunk tűzoltóautónkkal és polgárőr járőrautónkkal. Az uticél a sportpályával szemben lévő fenyves erdő volt. Itt egy erdőtüzet imitáltunk ifjúsági csoporttagjainknak, melyet két tűzfészek zászlós jelölésével tettünk. Tűzoltóautónktól alapvezeték szerelését követően egy osztott sugarat szereltek a már tapasztaltabb ifjú Kollégáink, majd a tisztáson szereltek sugarat és gurítottak tömlőket még ifjabb tagjaink. A rendhagyó foglalkozás, a környezet változás nagyon tetszett a foglalkozáson résztvevőknek, így ehhez hasonlókra sor fogunk keríteni a jövőben is.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=266]