Évek óta remek együttműködés keretében tartunk az iskolában szituációs begyakorló gyakorlatokat, melyet rend szerint az iskola éves kiürítési gyakorlatával kötünk össze. Ez remek lehetőséget ad az iskola kiürítésének kötelező gyakorlására és szintidőn belüli teljesítésére, valamint jó alkalom tűzoltóink életszerű helyzetben való feladatmegoldásainak fejlesztésére. Az idei gyakorlaton zászlókkal jelöltük tűzoltóinknak a füst és a tűz határait. A kiürítés a tűzriadó-terv szerint a hangjelzést követően megkezdődött. Ezzel egy időben jelzés érkezett egyesületünkhöz, mire két autóval 7 Kollégánk indult a gyakorlat helyszínére. Mire tűzoltóink a helyszínre értek, addigra a kiürítés megtörtént, a felelős vezető összesítése alapján a bent tartózkodó gyerekek, tanáraik és az épületben dolgozók mindegyike elhagyta az épületet. Tűzoltásvezetőnk a létszámegyeztetést követően a közművek elzárását adta feladatul, és alapvezetéke szerelését a könyvtár irányába, ahol a feltételezett tűzeset volt. A feladatok végrehajtását követően egy sugárral behatoltak az épületbe Kollégáink és megkezdték a tűzfészek megközelítését, a tűz körülhatárolását, eloltását. Hátsó részlegünk eközben külső sugarat szerelt. A tüzet sikerült rövid idő alatt megfékezni, az érintett területet átvizsgálni. A helység szellőztetését követően, a gyakorlatot befejeztük, a gyerekek visszatérhettek az iskolába. Rövid visszaszerelés után a szertárban egy kis értékelésen foglaltuk össze a gyakorlat pozitív tapasztalatait és a felmerülő hibákat megbeszélve már tanultunk is az esetből. Ez a cél az ilyen gyakorlatokon, így mondhatjuk, hogy a kötelező kiürítésen felül a gyakorlat elérte célját, tanultunk belőle!
Köszönjük az iskola hozzáállását, mely keretében évek óta biztosít lehetőséget Nekünk, hogy együttműködve tanuljunk a hibákból és gyakorolhassuk ember és eszközállományunk bevethetőségét egy feltételezett káresetnél.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület