Gyakorlat vasárnap
Vasárnap reggel 9 órától tartottuk e havi nagy tűzoltógyakorlatunkat!
Vasárnap reggel 9 órától tartottuk e havi nagy tűzoltógyakorlatunkat!
Polgárőreink a rendőrség kérésére vettek részt az útszakasz zárásában, míg önállóan beavatkozó tűzoltóink ügyeleti idejüket töltve hallgatták végig a rádióforgalmazást.
Hétfőn este járőrtriónk szolgálatteljesítés közben figyelt fel a mostanra pokrócokkal takart Ságvári utcai ház ablakán kukucskáló fiatalokra.
Nagykovácsi óvodások látogatták meg szertárunkat hétfőn délelőtt.
Vasárnap délután polgárőr Kollégánk bejelentése alapján két polgárőrünk ért a hét elejéről már jól ismert Ságvári utcai címre, ahol épp...
Szombaton délelőtt 10 órától 14 óráig voltak szereink és Kollégáink a Szentendrei úti Auchan áruház parkolójában, hogy ott az Auchan...
Május 8-án pénteken tartottuk meg szokásos éves Egyesületi Nyílt Napunkat, melyen a pilisszentiváni és környékbeli érdeklődők megismerhetik önkéntes munkánkat, felszereléseinket,...
Egyesületünk tűzoltóparancsnoka, Smikál Gyula kérésére két gépjárművel, ifjúsági és felnőtt Kollégákkal vettünk részt a vácszentlászlói bemutatón.
Polgárőreink kedden este szokásos tervezett járőrszolgálatukat teljesítették, mikor 21 óra környékén a Ságvári utcában fényekre lettek figyelmesek, pedig tudták, a...
Bejelentést kaptunk, miszerint Pilisszentivánon, a Szabadság úton egy idős nénihez ment be két fiatalember!