Tűzoltóink vonulását nehezítette, hogy az érintett baleset a szertár felé vezető úton történt, kerülőút itt nincs. A 3 közlekedő és egy leálló sávból csupán a Gentherm Hungary Kft. előtti parkolósáv volt járható. A helyszínen ekkor már polgárőr járőreink és körzeti megbízottunk is segített. Tűzoltóink helyszínre érkezésekor a mentők már egy sérült ellátását megkezdték. Polgárőr járőrtriónk egyik tagja a gépjárműbe szorult nő mellé bemászott, hogy segítsen tartani, megtámasztani, mivel az autó a betonárokban, féloldalasan állt. Egy fiatal férfi is megsérült a balesetben, Ő a Gentherm-mel szembeni parkolóba repült az ütközés erejétől. A mentősök a férfi ellátását kezdték meg, Ő súlyos sérülésekkel feküdt az aszfalton. Tűzoltóink a helyszínt porral oltó készülékekkel biztosították, a gépjárműveket áramtalanították. Egyik gépjármű motorháztetejének felnyitásához feszítő-vágó berendezést kellett használnunk. Az áramtalanítást követően megkezdtük a beszorult sérült megközelítésének, kiemelésének előkészületeit. A bal oldali ajtót kifeszítettük, ekkor érkeztek meg a helyszínre a III. kerületi hivatásos Kollégák. Intézkedésünket jóváhagyták, az irányítást átvették, majd utasítást kaptunk az ajtó eltávolítására, majd a III. mentőszer feszítő vágójának segítségével közösen távolítottuk el a gépjármű tetejét, hogy a kiemelést el tudjuk majd végezni. A fővárosból a Doktor Szolgálat és a Kamera érkezett még a helyszínre, és megérkezett egy második mentőautó is. A mentők és a doktor szolgálat irányítása mellett kiemeltük a sérült nőt a gépjárműből és átadtuk a mentőszolgálat szakembereinek. A beavatkozás ideje alatt polgárőreink egy parkoló sávra szűkítve irányították a forgalmat. A mentők mindkét sérültet súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A műszaki mentést követően a fővárosi egység parancsnoka egyeztetett önkéntes tűzoltóságunk helyszínen lévő kárhelyparancsnokával, akinek az irányítást visszaadta, a fővárosi hivatásos egységek bevonultak állomáshelyükre. Tűzoltóink a rendőrség helyszínelést követően autómentők és kézi erő segítségével a forgalmi akadályt megszüntette, az úttestet a közútkezelő szakemberével közösen megtisztította. A helyszínt a rendőrségnek átadtuk, óraátállítást követően 2 óra 50 perckor bevonultunk állomáshelyünkre.
A balesetnek szem és fültanúja volt polgárőr járőrszolgálatunk, akik pár pillanattal a csattanás előtt haladtak el a település központja irányába az útról félre húzódott Renault-os nő és utasa mellett. Velük szembe érkezett már akkor is nagy sebességgel a Volkswagen-es, meg is jegyezték járőrszolgálatot teljesítő polgárőreink. Kollégáink még mondták is, hogy hová ez a nagy sietség és mire kimondták már a csattanást is hallották. A Volkswagen az út szélén álló Renault-ba rohant, azt majdnem 100 méterre a becsapódás helyétől az árokba lökte, míg a száguldozó autó is sok-sok méterre az út közepén állt meg. A súlyosan sérült férfi az árkon túli parkolóba repült, az úton és a környéken törmelékek szóródtak szét mindenhol. Járőreink megfordultak és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek, akár csak a nem messze éppen az útmentén álló körzeti megbízottunk is, aki szintén a hatalmas csattanásra figyelt fel. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=275]