Polgárőreink 3 fővel indultak a rendőrjárőr segítségére. A helyszínen egy Dacia Duster rendőrautó és egy BMW személygépjármű ütközött össze. Az érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben, ennek fenntartásában segítettek polgárőreink. Megrendülve vettük tudomásul, hogy a rendőrautóban egy pátyi polgárőr Kolléga látott el közös szolgálatot rendőrrel, az Ő életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen életét vesztette. Az autót vezető rendőrt értesüléseink szerint súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. A BMW-ben ülő két személy is megsérült a baleset következtében. A rendőrségi helyszínelés idejére az úttest teljes szélességében le volt zárva az arra autózókat Kollégáink visszafordították. Egyesületünk tagjai reggel 8 órától délután 13 óra 40 percig segítették a rendőrök munkáját a helyszínen.
Borzalmas, ami történt! Pár órával korábban, egyesületünk polgárőrei is láttak el közös szolgálatot rendőr Kollégákkal, dolgoztak együtt, eltűnt személy után kutattak, lopott autót fogtak. Pátyi Kollégánk is szabadidejében végezte önzetlen, segítő tevékenységét, melyet munkája, Családja mellett szeretett csinálni. Ő nem ment haza abból a bizonyos utolsó szolgálatból, pedig Őt is hazavárták! Őszinte részvétünket fejezzük ki Családjának, Egyesületének, településének, kevesebb lesz Vele a világ egy segítőkész, becsületes, jószándékú POLGÁRŐRREL!
Nyugodj Békében!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület