Ezek voltak a látványosabb előkészületek, de napokkal ezelőtt is már a hétvégi rendezvényre készültünk szerveztük a szolgálatokat, füvet nyírtunk, rendet raktunk. Az előkészületeket követően elkezdődtek a biztosítások. A szertár behajtót és a Csali Csárda behajtót 2-2 fő polgárőrrel biztosítottuk, szertárunk udvarán segítettük a parkolást. Estig összesen 12 fő látott el posztos szolgálatot, 2 fő mozgó szolgálatot a rendezvény helyszínén, valamint 4 tűzoltó vállalta, hogy ügyeletben tölti a Napforduló Fesztivál pénteki napját és ifjúsági csoportunkkal is 2 fő foglalkozott, felügyelete a fáklyagyújtást és begyűjtést, ahogy azt a szervezők kérték. Mindemellett egyeztetve a szervezőkkel bevetésre került kishajónk, aminek segítségével az eddigiektől eltérően közelebbről dokumentálhatták a tó tükrén máglyát gyújtó szerelmes pár minden mozdulatát. Megjegyeznénk, hogy a szerelmes pár férfi tagja egyesületünk kötelékét erősíti! A nap jó hangulatban, eseménymentesen telt, minden tevékenységünket körzeti megbízottunkkal és közterület-felügyelőnkkel együttműködve végeztünk.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=546]