Az Esztergomi Kollégákkal korábban szoros kapcsolatot alakítottunk ki, mikor átvették a fővárostól Piliscsaba, Pilisjászfalu és Tinnye települések védelmét. Számtalan alkalommal dolgoztunk együtt káreseteknél ezeken a településeken. Ma ez az együttműködés kicsit távolabbi, kicsit nehézkes, de a jó viszony a hivatásos Kollégákkal továbbra is töretlen. Együttműködésünk során ismerkedtünk meg Kövecs Gergővel is, aki 2013. november 1-én a Rám-szakadéknál mentés közben vesztette életét. Gergőben egy kiváló szakembert, egy remek embert ismertünk meg, Tőle kellett búcsút vennünk szombaton este. 5 tűzoltónk mentőszerünkkel vett részt a csendes megemlékezésen. Tagjaink mécsest helyeztek el Gergő fényképénél, a tűzoltóság előtt álló Szent Flórián szobornál.
A Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület tagsága nevében részvétünket fejezzük ki szolgálatteljesítés közben elhunyt Kövecs Gergő Családjának, Barátainak, Kollégáinak!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=72]