A nyílt napon bemutatjuk felszereléseinket, elmondjuk mi, hogy működik egyesületünkben, megnézheti védőruháinkat, felpróbálhatják sisakjainkat, locsolhatnak, bemutatókat tekinthetnek meg az érdeklődők, a délelőtt folyamán a helyi óvoda csoportjai és az iskolából jelentkező osztályok. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy 2 tanítási órát is rá tud szánni erre az érdekes programra, valamint van az úgy, hogy 2 tanítási óránál is többet igényelne minden kérdés megválaszolása. Így járt május elején a 4/A osztály is, akik osztályfőnöke megkereste egyesületünket, hogy lenne-e lehetőség bepótolni ezt a felejthetetlennek tűnő élményt, amit a 30 méteres létra kosarából településünkre történő kitekintés jelent. Egyesületünk természetesen biztosította a lehetőséget, hiszen nem csupán a bajban kell, hogy itt legyünk, hanem az ilyen kívánságoknak is lehetőségeinkhez mérten eleget kell tennünk, valljuk ezt Mi. A sok mosolygós gyerek láttán szerintünk igazunk is van, ez nem csupán a gyerekeknek, de Nekünk, az egyesület tagjainak is hatalmas élmény! Köszönjük, hogy jöttetek, örülünk, hogy érdeklődtetek és behajtottátok az elmaradt létrázást!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület