22 napon voltak jelen polgárőreink Pilisszentiván összes gyalogátkelőhelyénél, valamint az óvodánál, hogy segítsék a gépjárművel és gyalogosan közlekedőket. a 22 nap alatt 14 fő vett részt a gyalogátkelő-szolgálatok vállalásában, volt aki 1, és voltak akik 22 alkalommal, Kollégáink plusz vállalását ezúton is köszönjük szépen! Összesen 156 órát töltöttek polgárőr Kollégáink a gyalogátkelőhelyeknél és a közintézményeinknél, természetesen ezen felül ellátták a havi vállalt járőrszolgálataikat is. 2 napon láttunk el közös szolgálatot körzeti megbízottunkkal és közterület-felügyelőnkkel, a többi nap önállóan igyekeztünk legjobb tudásunk szerint segíteni a gyalogosok és a járművel közlekedők haladását úticéljuk felé. Több alkalommal figyelmeztettünk gyalogost és autóst is, felhívtuk figyelmüket a közlekedési szabályok betartására, fontosságára, próbáltunk rávilágítani a balesetmentes közlekedés fontosságára, hiszen mindenkit hazavárnak! Örülünk, hogy az általunk biztosított 1 hónap alatt nem történt baleset településünkön a reggeli kiemelt időszakban, amit igyekeztünk nap mint nap jelenlétünkkel felügyelni. Köszönjük az együttműködést, bízunk benne, hogy mindenki hozzászokott, alkalmazkodott a mögöttünk álló hónap alatt a közlekedésben résztvevők megnövekedett számából fakadó kihívásokhoz. Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület