Ahogy azt már évek óta, idén is fokozott jelenléttel leszünk jelen a település 5 gyalogátkelőhelyénél, hogy azon az elsősorban iskolába igyekvő, de természetesen minden gyalogos biztonságban átkelhessen. Szeretnénk felhívni a gépjárművezetők figyelmét, hogy nem az utakon kell behozni a reggeli késlekedés okozta időhátrányt, mindenki tisztában van a forgalmi helyzettel, kérjük ezt mérlegelve, figyelembe véve válasszák meg indulásuk időpontját! Ne telefonozzanak vezetés közben! Sajnos sokat látjuk, sokan tapasztaljuk, hogy rengeteg közlekedő nyomkodja mobiltelefonját vezetés, közlekedés közben, ezzel az a baj, hogy nem is kérdés, hogy balesetet fognak okozni, csupán annyi a kérdés, hogy mikor!
FONTOS! Polgárőreink a gyalogátkelőhelyeknél jelzőőri tevékenységet látnak el, karjelzéseiket minden közlekedőnek figyelembe kell venni! Tagjaink idén is használni fogják rendszámfelismerő rendszerüket a reggeli csúcsban, így annak jelzéseit a rendőrkollégáknak továbbítva történnek majd az intézkedések az érintett gépjárművezetővel és tulajdonossal szemben. Kollégáink hivatalos személyként állnak a gyalogátkelőhelyeknél, így az ott tapasztaltakat, mint hivatalos személy, kötelesek jelenteni az együttműködő hatóságok felé. Több reggelen együttműködve a rendőrséggel és a közterület felügyelővel a gyorshajtókra, a szabálytalankodókra (legyen az gépjárművel vagy gyalogosan közlekedő) közösen fogunk fellépni, de érvényesíteni fogjuk közös erővel a behajtani tilos és a kötelező haladási irányt jelző táblák hatályát is! Célunk, hogy minél zökkenőmentesebben, de legfőképpen balesetmentesen kezdődjön a 2019-2020-as tanév Pilisszentivánon! Köszönettel vettük polgárőreink jelentkezését a reggeli gyalogátkelőhelyekhez, valamint az érintett útszakaszokhoz, útkereszteződésekhez. Köszönjük az együttműködő és társ szervek, a rendőrség és a közterület-felügyelet partnerségét is, mely nélkül nem tudnánk ilyen hatékonysággal fellépni a szabályokat nem tisztelők ellen. Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy több fontos közlekedési pontot is kamera figyel, melynek felvétele bizonyító erővel bír.
A legfontosabb, hogy induljunk el időben, gyermekeink higgyék el tudnak 10 lépésnél többet is megtenni az autótól az iskola bejáratáig, valamint tartsuk be a hatályos közlekedési szabályokat! Odafigyeléssel közlekedjünk gépjárművel, gyalogosan, vagy más közlekedési eszközzel, ezekkel megelőzhető néhány hét gipsz, vagy arák egy tragédia! Mi ott leszünk és minden Tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ez a tanév is biztonságosan indulhasson, ehhez viszont szükséges az Önök, a Ti együttműködésetek!
„A BIZTONSÁG KÖZÖS ÜGYÜNK!” Közlekedjünk biztonságosan, odafigyelve!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=565]