Járőrpárosunk a Pilisvörösvári Rendőrőrs járőreivel együtt láttak el szolgálatot, mikor is Perbálra kellett menniük egy balesethez. A helyszínre elsőként érkeztek a pilisvörösvári rendőrök és polgárőreink. A helyszínen 3 sérült volt, ketten kiszálltak a gépjárműből, mely egy pótkocsiba csapódott. A furgonba egy személy beszorult, Ő feltehetően életét vesztette állapították meg a rendőrök és polgárőreink. Járőrpárosunk, akik képzett tűzoltók is a fővárosi egység helyszínre érkezése előtt áramtalanították a gépjárművet. A főváros II. kerületéből érkező hivatásos tűzoltók feszítő vágó segítségével a rendőrségi helyszínelést követően emelték ki a roncsok közül a holttestet. A két sérültet a mentők kórházba szállították, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Polgárőreink a rendőrség segítőjeként a balesettel kapcsolatos teendők végéig segítették az egyenruhások munkáját, járőrpárosunk vasárnap délelőtt 10 órára ért haza, pedig egy egyszerű szolgálatnak indult…
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=276]