Tűzoltóink 6 fővel, polgárőreink pedig két fővel vonultak a helyszínre. Jelzett helyen a Szabadság út 138. előtt két személygépjármű ütközött, az ütközés következtében az egyik autó felborult. Személyek a gépjárművekbe nem voltak beszorulva. Tűzoltóink a úttest érintett egyik sávját lezárták a forgalom elől, az egyik gépjárművet áramtalanították, a helyszínt porral oltó készülékekkel biztosították. A balesethez rendőrt és mentőt kértünk, bár a résztvevők elmondása szerint nem esett bajuk, a baleset mechanizmusa, a gépjármű felborulása miatt Mi jobbnak láttuk, ha a személyi sérülést egy orvos zárja ki. A helyszínre a III. kerület 1-es fecskendője vonult a fővárosból. Kiérkezését követően a beavatkozásunkat jóváhagyta, az irányítást átvette, majd az adat-felvételezéseket követően közös erővel állítottuk kerekeire a felborult Opelt. Az autót ezt követően áramtalanítottuk, majd mindkét gépjárművet autómentő szállított el a helyszínről. A törmelékeket tűzoltóink a Magyar Közút szakemberével együtt takarították le az útpályáról, ezt követően a félpályás útzára polgárőreink feloldották. A műszaki mentés ideje alatt polgárőreink váltakozva félpályán irányították a forgalmat, melyet kisebb időszakokra, az Opel kerekeire borításának idejére, valamint az autómentők beállásának rövid időszakára kellett csak teljes szélességében lezárni. Személyi sérülés nem történt!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=480]