Délelőtt a kenyérszentelést biztosították polgárőreink a főtéren, majd a Bagi borkóstoló környékén járőröztek fokozott odafigyeléssel járőreink. Délután pedig kezdődhetett a nagyüzem, hiszen amellett, hogy járőrpárosunk településünk utcáit járta, posztos polgárőreink a település főterén voltak jelen az augusztus 20-i utcabálon, tűzoltóink pedig 6 fővel, 1 gépjárműfecskendővel biztosították a rendezvény fénypontját, a 21 órakor kezdődő tűzijátékot. A rendezvény teljes ideje alatt szorosan együttműködtünk körzeti megbízottunkkal és közterület-felügyelőnkkel. A rendezvény rendben lezajlott, járőreink figyelmességét követően egy hazafelé tartó, rongáló fiatalt a térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézését követően sikerült körzeti megbízottunknak azonosítani, majd számon kérni tettének okáról. A tűzijáték ideje alatt a Szabadság út érintett szakaszát körzeti megbízottunk és közterület-felügyelőnk, valamint járőreink a forgalom elől lezárták, így az érdeklődők a tűzijátékot zavartalanul élvezhették. Köszönjük szépen a rendezvényen résztvevők együttműködését!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület