Pár percen belül tűzoltóink a helyszínen voltak, ahol a gépjárműveket áramtalanították, majd porral oltó készülékkel biztosították a helyszínt. Mondhatjuk, hogy szokásos baleset történt, hiszen nem ez az első ilyen típusú ütközés a fent említett kereszteződésben. A 10-es úton szabályosan közlekedő gépjármű elé kanyarodott ki a Pilisszentiván felől érkező autó. Személyi sérülés nem történt. A helyszínre még a solymári önkéntesek és az I. kerület 1-es fecskendője érkezett. A forgalmi akadályt megszüntettük, az úttestet letakarítottuk, így újra korlátozások nélkül, zavartalanul közlekedhettek az autósok.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület