A kora reggeli órákban kezdtük meg a nyílt nap előkészületeit. Szisztematikusan kiállítottuk gépjárműveinket, kipakoltuk felszereléseinket, szimulációs sátrat állítottunk azért, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek önkéntes munkánkba. 5 állomással készültünk, mely bemutatta tevékenységünket. Első állomáson a szertár és a riasztás került bemutatásra az általános célokra használt tűzoltóautóval, az 1-es fecskendővel együtt. Itt sok újdonság is várt az érdeklődőkre, hőkamera, ugrópárna, ezekkel az eszközökkel még nem találkozhattak Pilisszentivánon a hozzánk látogatók. Ezt követően műszaki mentőszerünket mutattuk be, felszereléseivel együtt a gyakorló kisautónk társaságában. A harmadik helyszínen légző álarcban kellett füst-szimulációs sátorban berendezési tárgyak között labdákat keresni, ez nagyban hasonlított a Mi éles bevetéseinkhez, amikor füsttel teli épületben keressük a bajbajutottakat. Nem maradhatott ki a locsolás sem, osztott sugárral dolgozhattak kicsik és nagyok a szertár udvarán. Ötödik állomáson kisebb autóink, a csapatszállító és könnyű műszaki mentőszerként üzemben tartott kisbuszunk, valamint az országúti gyorsbeavatkozóként és járőrautóként szolgálatba állított Dacia került bemutatásra. Örömünkre szolgálat, hogy településünk óvodásai és iskolásai ilyen nagy létszámban érdeklődtek a nyílt napunk iránt, reméljük sok hasznos dolgot tudhattatok meg a polgárőrség és a tűzoltóság önkéntes munkájáról. Délután is akadtak érdeklődők, bemutatók. 16 órától ifjúsági csoportunk és felnőtt tagjaink is 2-2 bemutatóval színesítették a programot. Ifjú tagjaink bemutatták a mentőkötéllel történő kötéseket, melyeket már Ők is tudnak, majd osztott sugarat szereltek, melyekkel két tálcatüzet oltottak el. Felnőtt tagjaink műszaki mentési bemutatót, majd konténertűz oltási bemutatót tartottak. A bemutatók alatt sok érdekességet is hallhattak az érdeklődők, például a műszaki mentésnél használt eszközök nyomás adatairól, vagy a konténerben berendezett szoba égésének gyorsaságáról, az éppen aktuális hőfokokról. A bemutatókat követően többen kérdéseket tettek föl tagjainknak, melyekre legjobb tudásuk szerint szívesen válaszoltak Kollégáink! A napot egyesületünk tagjai egy közös vacsorával zárták, így azt mondhatjuk egy tartalmas és hasznos napon van túl ismételten egyesületünk! Ne feledjétek, pláne, aki lemaradt volna a nyílt napról, hogy május 27-én vasárnap „Nyitott szertárkapuk 2018” Katasztrófavédelmi gyermeknap keretében 10:00 – 16:00 óra között bemutatókkal, színes és érdekes programokkal várunk Mindenkit!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=418]