Pénteken délután 4 órától 18 egyesületi tagunk vett részt a kétnapos, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködő és a Pilis Mentőcsoportba beosztott mentőszervezetek összevont éves gyakorlatán, valamint a nemzeti minősítési rendszer keretein belül végrehajtandó Pest Megyei Járási Mentőcsoportok Rendszerbeállító és Minősítő Gyakorlatán, Nagykovácsiban. Polgárőreink és Tűzoltóink együttműködve a piliscsabai és solymári Kollégákkal, egy csapatban dolgozva a piliscsabai önkéntes tűzoltókkal szerezte meg a minősítést, mely alapján e három egyesület részvételével a mai napon hivatalosan is megalakult járásunk, a Pilisvörösvári Járás Kevély Mentőcsoportja. A megnyitó esemény még pénteken volt Nagykovácsi Főterén, itt Branyiczky Márk tűzoltó alezredes a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, felelős államtitkár Úr, valamint a polgármesterek mondtak köszöntő beszédet, amit az újonnan alakuló mentőcsoportok tagjainak eskütétele követett. Ezt követően az iskolában egészségügyi és balesetvédelmi képzésen vett részt a 220 főből álló beavatkozó fő. A jelzések beérkezését követően, melyből kiderült, hogy egy iskolás rendezvényt szakított félbe egy hatalmas vihar, az erdőben rekedtek felkutatása és kimentése, egészségügyi ellátása és elszállásolása volt a feladat a mentőszervezeteknek. A gyakorlat során gyakorolták a tömeges bejelentések kezelésének módszerét, az operatív törzs felállítását és hatékony működtetését, valamint a feladatok kiosztását az arra alkalmasan felszerelt mentőszervezetek tagjai részére. A gyakorlat során közel 50 embert kellett kimenteni a Nagykovácsi környéki erdős területekről. A hajnali órákra a feladatokat sikeresen megoldották a már megalakult és az újonnan alakuló mentőcsoportok tagjai, így a szombat délelőtti záróünnepségen minden résztvevő egyesület átvehetett egy oklevelet, melyet a Járási Mentőcsoport Rendszerbeállító gyakorlatán végzett eredményes munkáért kaptunk a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól. A mentőcsoportok elismerési emléktárgyat vehettek át a Járási Mentőcsoport részére a sikeres rendszerbeállító gyakorlat végrehajtásáért. A rendezvényre minden település vezetője meghívást kapott, hogy lássa, a településén működő önkéntes egyesület milyen szakmai felkészültséggel, lelkesedéssel, megfeszített munkával lesz része a járásunk mentőcsoportjának. Polgármesterünk feltehetően egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni sem a megalakulási, sem pedig az ünnepélyes értékelő, záróünnepségen.
A Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület köszönetét szeretné kifejezni azon tagjainak, akik önként vállalták a Kevély Járási Mentőcsoportba való részvételt, annak többlet képzéseivel, gyakorlataival és feladataival együtt. A mentőcsoportban együttműködő partner egyesületeknek is köszönjük, hogy Velük alakulhatott meg a Pilisvörösvár Járási Mentőcsoport, az együttműködéshez kívánunk Kollégáinknak sok Erőt, Egészséget!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=59]