A bűncselekmény elkövetésével összegfüggésben a nyomozóhatóság körözését rendelte el VERESS LAJOS (Odorheiu Secuiesc, 1972. november 16.) pilisszentiváni lakosnak, valamint az általa használt JWY-424 forgalmi rendszámú, piros színű Opel Astra típusú személyautónak. Az eddig elvégzett nyomozási cselekmények és az adatgyűjtés eredményeként megállapítást nyert, hogy a férfi a bűncselekmény elkövetését megelőző órákban a helyszínen tartózkodott. Az eljárás során szükségessé vált Veress Lajos kihallgatása, azonban a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. Hétfőn este szolgálatot teljesítő polgárőr járőrpárosunk is kapott minimális információkat az esetről, leginkább arról, hogy kit és milyen gépjárművel kellene figyelni és értesíteni a rendőrséget, ha szem elé kerül. Járőreink nem találkoztak a fent nevezett személlyel és az információban megjelölt gépjárművel sem.
Mint az kedd estére kiderült, a gyilkosság után a támadó felakasztotta magát egy közeli kiserdőben, először autóját, majd holttestét találták meg.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület