13 óra 40 perckor a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a riasztást sms-ben és EDR rádión, miszerint a Szabadság úton a 10-es útra nem tud kikanyarodni egy kamion, ami forgalmi akadályt képez, a helyszínen már több autó is elakadt. Tűzoltóink perceken belül 10 fővel, valamint tűzoltóautónkkal vonultak a helyszínre. Jelzett helyen egy kamion a 10-es útra szeretett volna kikanyarodni, mely a csúszós úton nem sikerült. A Szabadság út ívesen emelkedős részén elakadt, önerejéből továbbhaladni nem tudott. Mögötte egy BMW is lendületet vesztett és lecsúszott az úttestről. A helyszínre a rendőrség is megérkezett. Tűzoltóautónk, valamint drótkötél segítségével a kamion vontatását megkezdtük, emiatt rövid időre (néhány percre) a 10-es út forgalmát korlátozni kellett. A kamiont tűzoltóautónkkal rövid idő alatt kivontattuk a 10-es útra, ahol folytatta útját Dorog irányába. Kollégáink kézi erő segítségével a BMW-t is az útra terelték és a 10-es útig segítették! A forgalmi akadályok ezzel megszűntek, a forgalomban résztvevők zavartalanul folytathatták útjukat. Rendőrségi és lakossági információk alapján újabb elakadásról értesültünk, ezúttal a Solymár és Pilisszentiván közötti útszakaszon. Visszaszerelést követően egységünk és a rendőr Kolléga is átvonult az újabb helyszínre.
Jelzett helyen egy élelmiszert szállító 30 tonnás kamion akadt el az emelkedőn. Az egyik sávot elfoglalva képzett forgalmi akadályt, melyet drótkötél és a tűzoltóautó segítségével kezdtünk el megszüntetni. A vontatást a solymári domb tetejéig, az egyenes útfelületig végeztük, innen a kamion saját lábán tudott tovább menni úti célja, a közeli üzletlánc felé. A műszaki mentéseknél ott volt polgármester asszonyunk is, aki minden segítséget felajánlott a forgalmi akadályok megszüntetése érdekében. A gyors reagálásoknak köszönhetően ezeknél az eseteknél nem alakultak ki nagyobb torlódások, dugók, így a bosszankodás is talán kisebb volt. Mi mindenesetre igyekeztünk legjobb tudásunk szerint gyorsan elhárítani a hatalmas szerkezeteket a forgalom útjából. A káresetek felszámolását követően 14 óra 28 perckor tűzoltóink bevonultak állomáshelyükre.
Ezt követően a riaszthatóság fenntartását szem előtt tartva letakarították a szertár körüli viacoloros járdákat és kihajtókat, valamint a szereinket védő sátor tetejéről is letakarították a havat, hogy az ne okozzon kárt a szerkezetben. Mindez még nem lett volna elegendő feladat mára, kitöltöttük az ilyenkor szokásos adatszolgáltatási kötelezettségeinket. Tagjaink 16 órakor tértek haza Családjukhoz, hogy Velük töltsék ezt az egyébként gyönyörű, havas szombat délutánt!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
Köszönjük a Képeket P. Révay Gyöngyi polgármester asszonynak.
[widgetkit id=495]