13 tűzoltónk vett részt a gyakorlaton, melyet a cég tűzvédelmi felelősével egyeztettünk és szerveztünk meg. A gyakorlat célja, hogy éles bevetések alkalmával tűzoltóink és a cég dolgozói a már begyakorolt protokoll szerint járjanak el, elősegítve ezzel a beavatkozás gyorsaságát, minőségét. Szertárunknál gyülekező Kollégáink a „riasztásra” tűzoltó gépjárműfecskendőnkkel, vízszállító gépjárművünkkel, valamint csapatszállító/könnyű műszaki mentőszerünkkel vonultak a helyszínre. A portaszolgálattal a kapcsolatot felvették, az Ő instrukciói mellett hajtották végre Kollégáink a gázelzárást és az áramtalanítást. A feltételezés szerint egy papírtömörítőben keletkezett tűz, mely az udvaron van elhelyezve. Tűzoltóinknak nehézséget a közelben épp rakodás közben parkoló kamion és a kb. 10 méter távolságban lévő palacktároló helyég jelentettek. A gyakorlat parancsnoka a beavatkozás vezetése mellett gyakorolta a kapcsolattartást URH rádión a beosztott tűzoltóival, valamint visszajelzést adott a műveletirányítás felé digitális EDR rádión, ez megegyezik az éles esetekben alkalmazott kommunikációval. Tűzoltóink osztott sugár szerelését végezték el a kapott útmutatások alapján, és folyamatos vízellátást biztosítottak a beavatkozáshoz, a cég területén elhelyezett föld feletti tűzcsapról. A gyakorlat gördülékenyen, a protokollnak megfelelően lett végrehajtva, amit a Gentherm Hungary Kft. tűzvédelmi megbízottja és az egyesület parancsnokai és mentora is eredményesnek értékeltek. Tűzoltóink a gyakorlat végeztével visszaszerelés után bevonultak állomáshelyükre, ahol a papírmunka következett, az ilyenkor szokásos oktatási napló, jelenléti ív kitöltése, aláírása után Mindenki hazatért Családjához, és jól megérdemelt pihenését kezdte meg ezen a kicsit mozgalmasra sikerült szerdai napon.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=306]