A vonulást a helyszínre 18 óra 44 perckor 4 fő beavatkozásra jogosult tűzoltónk kezdte meg tűzoltóautónkkal, majd könnyű műszaki mentőszer és csapatszállító mikrobuszunkkal késleltetve követte Őket még két Kollégánk. A helyszínre érve a tulajdonos várt Minket. Egy porral oltó készülék biztosítása mellett felderítettünk. A tulajdonos elmondása szerint tűz már nincs, anyagi kár és sérülés nem történt! Tűzoltóinkat a fürdőszobába irányította. Elmesélte, hogy mikor hazaért párjával, és benyitott a házba, füstszagot érzett. Keresni kezdte a forrást, amit a fürdőszobaajtó kinyitásakor meg is talált. A fürdő füstben állt, észrevette, hogy a füst egy konyharuhákkal teli műanyag rekeszből jött. Megemelte a rekeszt, ami ekkor lángra is kapott, az udvarra vitte és eloltotta. Ezt követően hívta a tűzoltóságot, mert nem értette mi okozhatta a tüzet. Rajunk az eloltott rekeszt és a benne lévő konyharuhákat átvizsgálta, valamint a fürdőszobát is körbejártuk. A tulajdonos kiérkezésünk előtt megkezdte a ház átszellőztetését. A fürdőben távolsági hőmérőnk segítségével méréseket is végeztünk, ami alapján kiderült, hogy a csempére rakott rekesz alatt közel kétszer olyan magas hőmérsékletet mértünk, mint a padló más pontjain. Viszont mivel semmihez nem volt közel, ami begyújthatta volna a konyhai munkában használatos zsíros konyharuhákat, a füst és a tűz keletkezésének okát kémiai jellegűre tippeltük, mivel igen erőteljes vegyszerszag is volt a helységben az áztatások miatt. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a fürdőszoba nyílászárói jól záródtak, azért nem keletkezett tűz, „csak” füstképződés volt, amíg az ajtó kinyitásával és a rekesz megemelésével elegendő oxigénhez nem jutott a feltehetően reakcióba lépett elegy. Elképzelhető ugyan, ha nem zártak volna ilyen jól a nyílászárók, akkor talán a koncentráció sem éri el a gyulladáspontot. A III. kerületi hivatásos tűzoltó Kollégák is a helyszínre érkeztek, Velük együtt vizsgáltuk át az érintett helységet és a rekeszt, valamint a tartalmát. Átszellőztetést és adat-felvételezést követően a rajok a helyszínt a tulajdonosoknak átadták, további tűzoltói beavatkozást nem igényelt az eset! Szerencsére nem történt nagy baj, sem anyagi kár, sem személyi sérülés nem történt az eset során! Az egységek 19 óra 19 perckor bevonultak állomáshelyükre.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület