Első eseményünkre csütörtökön került sor, amikor is szolgálaton kívüli Kollégánk egy lassan haladó, több helyen meg megálló szakadt gépjárműre lett figyelmes. 24 órás polgárőr ügyeletet ellátó polgárőr párosunk a helyszínre ment, ahol a lassan haladó járműben 3 fiatalembert találtak. Zavaros információkkal szolgáltak, hogy mit is keresnek településünkön, valamint sérelmezték, hogy miért vannak számon kérve azért, mert egy autóban ülnek. Járőreink a rendszámot és a személyleírásokat rögzítették, azt átadták a közterület-felügyelőnek valamint közzé lett téve a közbiztonsági zárt csoportban is, hogy a környék összes, a közbiztonságért tevő szervezete értesüljön az esetről.
Szombaton került sor második, reagálást igénylő eseményünkre. 21 óra után solymári Kollégával közös szolgálatot láttunk el, amikor lakossági bejelentést kaptunk, miszerint a solymári vasútállomás ajtaját egy több fős brigád rugdossa, hangoskodnak. A 8 fős fiatalokból álló csapat haza lett zavarva, miután a közös polgárőr szolgálat ellenőrizte, hogy az épületben kárt nem okoztak.
Köszönettel tartozunk polgárőreinknek, hogy ezen a héten is minden bejelentésre, eseményre a megfelelő gyorsasággal, a megfelelő létszámban tudtak reagálni!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület