A rendezvényt Bodnár Ferenc elnök Úr nyitotta meg! Megpróbáltuk összefoglalni az elmúlt 25 év legfontosabb történéseit, összefoglalni azt, hogy mára a tűzoltósággal kiegészült polgárőr egyesület az ország egyik legfelszereltebb, a település egyik legaktívabb egyesülete lett. Nagyon örültünk, hogy aktív tagjaink jelentős része, valamint egykori tagjaink és meghívott vendégeink is szép számban elfogadták meghívásunkat és megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket. Bodnár Ferenc elnök úr köszöntőjét és bevezetőjét követően Branyiczky Márk tűzoltó ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondott köszöntőt és köszönte meg hosszú évek óta tartó aktív munkánkat mind a polgárőrség, mind pedig a tűzoltóság terén végzett tevékenységünket. Pilisszentiván Község Önkormányzata nevében Poppréné Révay Gyöngyi polgármester asszony mondott köszönetet a polgárőrök elmúlt 25 évben végzett munkájáért, ami mára szorosan összefonódott a tűzoltók munkájával, hiszen nagyrészt ugyanazok az emberek segítenek Szentiván lakóinak, ha bajba kerülnek! Polgármester asszony elmondta, hogy a település vezetése elkötelezett a biztonság támogatása mellett, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a gépjárműpark korszerűsítését az önkormányzat az elmúlt ülésen 2.000.000 Ft-tal támogatta, így került kiváltásra a daru és a több mint 40 éves támasztó létra, melyeket az így önkormányzati támogatással megvásárolt 30 méteres kosaras létrás gépjármű vált ki és áll készenlétben Pilisszentivánon, Pilisszentivánért! Pilisszentiván Község Önkormányzata a jubileumi rendezvényt további 1.000.000 Ft-tal támogatta, melyet ezúton is köszönünk szépen! A rendezvényen meghívott vendégként jelen volt Koczka Gábor rendőr őrnagy, őrsparancsnok, Őri Lajos képviselő Úr, a pilisszentiváni civil egyesületek képviselői, valamint a Piliscsabai Polgárőr Egyesület képviselői és a Pilisvörösvári Liget Polgárőr Egyesület képviselői. Dr. Bilisics Péter a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a köszöntőket követően elismeréseket adott át egyesületünk tagjainak.
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke a Polgárőr mozgalomban végzett áldozatkész, önzetlen munkájáért, kiemelkedő szolgálatáért Csenki István, Feigel Ferenc és Horn György Urakat „Polgárőr Szolgálatért Érdemérem” bronz fokozata kitüntetésben részesítette!
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke a Polgárőr mozgalomban végzett áldozatkész, önzetlen munkájáért, kiemelkedő szolgálatáért Kocsis Ervin és Nagy István Urakat „Polgárőr Szolgálatért Érdemérem” ezüst fokozata kitüntetésben részesítette!
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke a Polgárőr mozgalomban végzett áldozatkész, önzetlen munkájáért, kiemelkedő szolgálatáért Kőkúti Barna Urat „Polgárőr Szolgálatért Érdemérem” arany fokozata kitüntetésben részesítette!
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként Dukát Iván és Huber András polgárőröket a „Polgárőr Érdemkereszt” bronz fokozata kitüntetésben részesítette!
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként Bodnár Miklós polgárőrt a „Polgárőr Érdemkereszt” arany fokozata kitüntetésben részesítette!
Az országos és megyei elismerések átadását követően két jelenleg is aktív szolgálatot ellátó alapító tagunk vehetett át emléktárgyat. Csenki István és Feigel Ferenc 25 éve tagja a polgárőr egyesületnek, ezt elismerve és megköszönve emléktárgyat adott át részükre Bodnár Ferenc, a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület elnöke. A jubileumi rendezvényen megjelent aktív és egykori egyesületi tagok, ifjúsági csoporttagok, valamint a meghívott vendégek és a résztvevők is jubileumi ajándékcsomagot vehettek át.
Ajándékot is kaptunk, mégpedig a Pilisszentiváni Nyugdíjas Egyesülettől, a Pilisszentiváni Helytörténeti Egyesülettől, valamint a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Tánccsoporttól, és nem érkeztek üres kézzel a Piliscsabai Polgárőr Egyesület képviselői sem! Köszönjük Nekik!
A rendezvény hivatalos része ezzel lezárult, az ünnepséget követően a vacsora következett. A finom ételt követően egy újabb felajánlást, meglepetést konferálhattunk fel, mégpedig a szülinaphoz szorosan hozzá tartózó születésnapi tortát, melyet nagyon szépen köszönünk Skripek Mártinak! A közös szülinapi nótázást követően elnök Úr felvágta a csodaszép, kék fehérben pompázó tortát, melyből jutott bőven Mindenkinek. Tényleg nem maradt más hátra, minthogy egy jó hangulatú bállal tegyük fel az „i”-re a pontot, amit úgy gondolunk sikerült is. Nagyon örültünk, hogy jelenleg aktív és egykori tagjaink, meghívott vendégeink és a kedves érdeklődők együtt ünnepelték Velünk a polgárőrség fennállásának 25. évfordulóját! Köszönjük a támogatásotokat, a részvételeteket, csak így tovább az előttünk álló újabb 25 évben!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
[widgetkit id=360]