A közgyűlést 18 órakor Bodnár Ferenc az egyesület elnöke nyitotta meg és a jelenléti ív alapján megállapította, hogy a közgyűlés határozatképes. A jegyzőkönyvvezető és hitelesítők, valamint a szavazatszámláló bizottság megválasztását követően a meghívóban szereplő napirendi pontok kerültek elfogadásra.
A hosszas előkészületi munkát és ügyvédi egyeztetést követően ismertetésre került a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület új Alapszabálya, melyet a törvényi előírásoknak megfelelően, a jövő évi tavaszi határidő előtt kell hatályba léptetni, hogy az egyesület szabályosan, folyamatosan tudjon tovább működni, fejlődni. Az alapszabályt a közgyűlés elfogadta!
A 2014. évi polgárőrségről szóló beszámolót a tűzoltósági rész összefoglalója, valamint az ifjúsági csoport éves összesítése követte, a beszámolókat a közgyűlés elfogadta!
A Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület ellenőrző-bizottságának 2014. évi beszámolóját annak elnöke olvasta fel, melyet a közgyűlés tudomásul vett és elfogadott!
A 2014. évi közhasznúsági jelentés ismertetése és elfogadása után az egyesület 2015. évi költségvetési tervezete került napirendre. Mindkét napirendi pontot elfogadta a közgyűlés!
A kötelező és célszerű változtatások és az éves beszámolók és tervezetek után 5 év lejártával 2010 után ismét elnök és elnökségi tag választás várt a PPTE tagjaira.
A közgyűlés résztvevői Bodnár Ferenc elnök Urat javasolták továbbra is megválasztani az egyesület élére. Több javaslat nem érkezett, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a javaslatot, így eddigi elnökünk, Bodnár Ferenc újabb 5 évre látja el az elnöki teendőket a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület élén.
A javaslatok és a közgyűlés döntése alapján az elnökségben az egyesület működését és fejlődését, valamint munkájának koordinálását Bodnár Miklós, Manger Zsolt, Réti Pál Csaba és Smikál Gyula fogják segíteni munkájukkal az elkövetkezendő 5 évben.
Az ellenőrző bizottságot a jövőben is Huber András Kollégánk vezeti majd, az Ő munkáját Marlok Csombor és Nagy István segítik az előttünk álló időszakban.
Az elnökség megválasztását követően a közgyűlést Bodnár Ferenc elnök Úr bezárta, az új elnökség hamarosan megtartja alakuló, feladatkiosztó ülését és megkezdi, illetve folytatja a munkát, mely most sem lesz egyszerű feladat. A sikerek mellett vannak nehezítő, akadályozó körülmények, amik megoldására sok-sok munkára lesz szükség. Céljaink vannak, és mindig ezek vittek előre Minket, így ennek szellemében kezdjük meg a munkát, vagy dolgozunk tovább Pilisszentivánon Pilisszentivánért!
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület