Csütörtök délután háromnegyed háromkor kaptuk a jelzést, hogy Solymáron a vasútállomásnál ég a nádas. A helyszínre az első kerületi kollégák után érkeztünk, akik a nádas Pilisvörösvár felőli részén kezdték meg az oltást. Mi a nádas Auchan felöli részén a solymári önkéntesekkel együtt határoltuk körbe a lángokat. A tűz kb. 2 hektáros területen pusztított. A lángokat 1 „C”-, és 1 „D”- sugárral, valamint kéziszerszámokkal sikerült eloltani. A káresethez 3 fecskendővel 16 tűzoltó vonult. A lángokat közel egy órás munkával sikerült megfékezni.
A mai káresetnél is tapasztalható volt az SMS-rendszer megváltoztatása miatt kialakult visszafejlődés. A fővárosból jelenleg csak a saját közigazgatási területre érkezik káreseti értesítés a tűzoltó egyesületekhez. Ez azt jelenti, hogy Mi nem értesültünk a solymári nádas tűzről, amíg egy „civil” fel nem hívott minket, hogy ég a nádas. Így csak percekkel később kezdhettük meg a vonulást. Egyesületünk már az SMS-rendszer megváltoztatásának a tervénél is kifogásolta, hogy pont az önkéntesek közelségének előnye veszik el a változtatással. Ennek ellenére a változtatás megtörtént, és jelenleg így működik. A Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület a közeljövőben levélben fogja kérni az előző rendszer visszaállítását, hiszen csak pozitív tapasztalatok voltak mind a hivatásos, mind az önkéntes és nem utolsó sorban a lakosság körében is.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
Egy "D"-sugarat szereltünk a lángok megfékezéséhez
A nádas több helyen égett
Kéziszerszámokkal is beavatkoztunk
A tüzet gyorsan sikerült eloltani
8 tűzoltónk dolgozott a lángok megfékezésén
A helyszínen összesen 16 tűzoltó dolgozott
Körülbelül 2 hektáron pusztítottak a lángok
A káresethez az I. kerület 2-es fecskendője, és a Solymár valamint a Szentiván ÖTE vonult